„A színpad a művészé, a szólásszabadság terepe” – kitartanak az antiszemita rapbanda mellett a Sziget szervezői

Egyelőre úgy néz ki, felléphet a fesztiválon a koncertjein antiszemita jelszavakat skandáló Kneecap.

Közel kétmillió Spotify-hallgató, egy egész estés film, amelyet a Brit és az Ír Filmintézet is támogatott. Oscar-shortlist, BAFTA-elismerés – és melléjük vérbeli Hamász-pártiság. Ez a Kneecap, akik épp most készülnek Magyarországra.
Ír nyelv, túltolt eki és Hamász-barát nézőpont – mindez egyetlen zenekarban, amely ma már Írország legismertebb kulturális exportcikkévé vált.
Ez a Kneecap.
Az – eredetileg észak-ír – trióról szóló film az Oscar közelébe jutott, a Spotifyon már csaknem kétmilliós hallgatótáboruk van. És mindezt olyan „politikai performanszokkal” kísérik, amelyek egyre több országban verik ki a biztosítékot – most épp nálunk is.
Ezt is ajánljuk a témában
Egyelőre úgy néz ki, felléphet a fesztiválon a koncertjein antiszemita jelszavakat skandáló Kneecap.
2025 júliusára a Kneecap elérte az 1,8 millió havi hallgatót a Spotifyon – ami önmagában is figyelemre méltó, főleg ha figyelembe vesszük, milyen kevesen beszélik aktívan az ír nyelvet. A 2021-es északír népszámlálás szerint:
Ez a háromszáztól nyolcszoros túlteljesítés jól mutatja, mekkora globális kulturális jelenséggé vált ez a Hamászt támogató, droghasználatot és rendszerellenes erőszakot hirdető rapformáció.
Ezt is ajánljuk a témában
A dolognak azonban van egy szépséghibája.
Bár mostanság a Kneecap főleg a Hamász iránti szimpátiája miatt került a reflektorfénybe, a zenei és szövegi világuk középpontjában a drogkultúra áll. A banda nemcsak témaként használja a rave-partik világát, hanem aktívan formálja is: az általuk megőrzésre érdemesnek tartott ír nyelvet kiterjesztik a drogok szókészletére is.
Új ír szavakat alkottak például a kokainra (snaois), a ketaminra (capaillín), vagy az MDMA-ra (3CAG – azaz „trí chonsan agus guta”, vagyis „három mássalhangzó és egy magánhangzó”).
Számaikban gyakran megjelenik a szerhasználat, a tudatmódosítás élményének ábrázolása, valamint a britek elleni politikai kiállás – ami az ír történelem tükrében nem is olyan meglepő.
A Kneecap így nemcsak nyelvileg újít, hanem igyekszik átformálni az ír nyelvhez kapcsolódó társadalmi és kulturális attitűdöket is, hogy az alternatív bulikultúra, a szerhasználat és a politikai düh különös elegyéből újfajta identitást faragjon.
Ez az áttematizálás azonban felveti a kérdést, azon túl, hogy az ír nyelvet ország-világ előtt ismertté teszi, nem-e üresíti is ki azt, kicserélve az ír kultúrát az épp divatos lázadás-móddal? Lehet-e hiteles nyelvmegőrző projekt az, amelyik a nyelvhez kapcsolódó kultúra helyett a drogzsargonnal házal?
A Kneecap jelenség nemcsak zeneileg és kulturálisan vált ki kiélezett reakciókat, hanem intézményi szinten is. 2024-ben készült el az azonos című filmjük – Kneecap –, amely a trió fiktív eredettörténetét meséli el, főként ír nyelven. A film – természetesen – a politikai térbe is belép, hiszen a zenekar nyíltan vállalja britellenes nézeteit, a történetben megjelenik a függetlenségi mozgalmak és a posztkonfliktusos identitás újraértelmezése is.
A film mögött ugyanakkor ír állami és nemzetközi támogatók sora áll:
A film bemutatkozott a Sundance-en, pozitív kritikákat kapott, és Írország hivatalos Oscar-nevezése is lett – igaz, végül nem került be a jelöltek közé.
Az igazi paradoxon azonban az, hogy a radikálisan britellenes zenekar filmjét részben brit adófizetők pénzéből forgatták, hiszen a BFI is támogatóként szerepel.
2023 végén a Kneecap egyik koncertjén például felszólították a közönséget, hogy „öljék meg a parlamenti képviselőjüket”, illetve hogy „az egyetlen jó tory a halott tory”.
Ráadásként a banda közösségi médiás felületein is rendszeresen osztanak meg olyan tartalmakat, amelyek hatósági vizsgálatokat vontak maguk után – például Hezbollah-zászló lengetése, palesztin fegyveres csoportokkal való nyílt szolidaritás.
A Kneecap tagjai több alkalommal is kiálltak olyan szervezetek mellett, amelyek az Egyesült Királyságban terrorszervezetként vannak nyilvántartva. 2023 végén például Móglaí Bap egy londoni fellépésen Hezbollah-zászlót lengetett, ami miatt a brit terrorellenes egység vizsgálatot indított.
A Hezbollah az Egyesült Királyságban teljes egészében tiltott szervezet, és
a brit törvények szerint a zászló lengetése nyilvános helyen bűncselekménynek minősülhet.
2024 júniusában a Glastonbury Fesztiválon a zenekar a színpadon állva vállalt szolidaritást a Palesztin Akciócsoporttal, amely szintén tiltólistás szervezet az Egyesült Királyságban. Mindeközben korábban, 2023 októberében,
a Kneecap egy posztban nyíltan kiállt a „palesztin harc” mellett, épp az október 7-i Hamasz-mészárlás másnapján.
A legérdekesebb talán az, hogy a zenekar az efféle akciókat saját értelmezésében antikolonialista párhuzamként értelmezi:
szerintük párhuzam van az ír függetlenségi harc és a palesztin ellenállás között.
Ezek az esetek még élesebbé teszik a Kneecap körüli kérdéseket: meddig tart a művészet szólásszabadsága, és hol kezdődik a felelősség?
A Kneecap fellépése így egy olyan rendezvényen, mint a budapesti Sziget – amely deklaráltan a szabadság ünnepe, ugyanakkor kifejezetten kerüli a terrorizmushoz, antiszemitizmushoz vagy szélsőségekhez köthető megnyilvánulásokat – nemcsak kényelmetlen lenne, hanem alapjaiban menne szembe a fesztivál biztonsági és társadalmi értékrendjével.
A Sziget szervezői viszont még mindig kitartanak a banda mellett, állítva, hogy mindez csak a szólásszabadság része – hiába zárt össze a hazai bal- és jobboldal a kérdésben.
Ezt is ajánljuk a témában
És ehhez csak egy szétekizett, ultranacionalista ír rapbanda kellett! Varga Mátyás Zsolt írása.
A Kneecap sikere vitathatatlan: ír nyelvű hiphopként érték el azt, ami korábban elképzelhetetlennek tűnt. Több milliós hallgatottság, Oscar-shortlistes film, nemzetközi turnék és intézményi támogatottság – mindez egy olyan projekt része, amely papíron az ír nyelv és kultúra újraélesztéséről, újrapozicionálásáról szól.
A támogatottságuk pedig rávilágít arra, hogy a globális kulturális gépezet gyakran nem tesz különbséget radikális provokáció és autonóm művészet között – elég, ha a termék eladható.
Nyitókép: BENJAMIN CREMEL / AFP